Recept:
Piskóta:
- 6 tojás
- 6 evőkanál kristálycukor
- 3 evőkanál rétesliszt
- 3 evőkanál finomliszt
- fél tk szódabikarbóna
- csipetnyi só
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük a sóval, a sárgáját pedig a cukorral habosra keverjük. A fehérjére szitáljuk a lisztet, szódabikarbónát, és óvatosan összekeverjük a cukros sárgájával. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük (én 26 cm-est használtam) és 30 perc alatt megsütjük. Ha kihűlt, kettévágjuk és megkenjük eperlekvárral.
Krém:
- 500 g túró
- 1,5 dl habtejszín+1 dl a díszítéshez
- 2 doboz natúr joghurt
- 3 csomag zselatin fix
- eper
- 3-4 ek porcukor
A jéghidegre lehűtött tejszínt (1,5 dl-t) felverjük, majd hozzákeverjük a túrót, joghurtot, porcukrot. Az eper mennyisége tetszőleges, én olyan 400-500 g-ot használtam kb. a krémbe, jó apróra összekockázva, plusz még egy jó nagy maréknyit a díszítéshez. A végén keverjük a krémhez az epret és a zselatin fixet, ezzel a krémmel megtöltjük a piskótát, úgy kb. a két harmadával, a többivel kívülről megkenjük és hűtőszekrénybe tesszük pár órára dermedni. Ha megdermedt és összeállt, a maradék 1 dl tejszínt is felverjük, csillagcsöves nyomózsákba töltjük, és feldíszítjük tetszőleges módon, a tetejére epret halmozva. Ha nem akartok pepecselni csillagcsővel, akkor csak simán borítsátok be eperrel a tetejét, piros tortazselével lekenve;) Én imádok a csillagcsővel dolgozni, úgyhogy minden alkalmat megragadok, amikor lehet vele díszíteni.:) Ha van otthon menta, abból is mehet rá pár levélke.
Szia!:) Azt szeretném megkérdezni, hogy a 60 g zselatintól a krém állaga nem lett olyan, mint a gumi? :)
VálaszTörlésSzia! Egyáltalán nem lett gumis az állaga, ugyanis elég nagy mennyiségű krém keletkezik, ami simán felveszi a 3 csomag zselatin fixet ;) Sőt, nekem a nagy kánikulában, amikor utoljára készítettem, még túl lágy is maradt...
VálaszTörlés