Recept:
Tészta:
- 22 dkg liszt
- 10 dkg hideg vaj
- 8 dkg cukor
- 1 tojás
- 1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék
Töltelék:
- 50 dkg sütőtökpüré
- 4 tojás
- 10 dkg cukor
- 1 kávéskanál frissen reszelt gyömbér (szárított is megfelelő, ha nincs kéznél friss)
- 3 evőkanál tejszín
A sütőtököt először is felszeleteljük, kimagozzuk és a
sütőbe tesszük sülni. Ha megsült, ebből mérjük majd ki a tölteléknek valót.
A tésztához a lisztet a vajjal, cukorral, tojással és a
fűszerrel késes keverőbe dobjuk (vagy kézzel gyorsan összegyúrjuk) amíg kis
tésztalabdát nem kapunk. Ezt betesszük a hűtőszekrénybe lefóliázva és egy órát
pihentetjük, hogy a vaj vissza tudjon hűlni, ettől lesz majd ropogós és omlós.
Addig a tölteléket elkészítjük: minden hozzávalót egy laza mozdulattal zuttyantsuk
egy keverőtálba és robotgéppel keverjük simára. Ha a tészta lehűlt, kinyújtjuk
és egy 24-25 cm-es, kivajazott piteformát vagy tortaformát kibélelünk vele. 190
fokon elősütjük úgy 15 percig, majd mehet rá a töltelék, ezzel süssük tovább
180 fokon 45-50 percet, amíg már nem folyik a közepe, picit rázogassuk meg,
rögtön látni fogjuk. Ha még remegős, az nem baj, kihűlve meg fog szilárdulni.
Ha az egész pitét elfogyasztjátok egyszerre, akkor érdemes az egész pitét karamellizálni, én most csak szeletenként égettem, mivel a pitéből maradt másnapra is, és a karamellréteg akkor finom és ropogós, ha frissen készítjük. Úgy a legjobb, ha rétegenként égetünk: vékony réteg kristálycukrot szórunk a sütemény tetejére, azt páncélosra karamellizáljuk, aztán még egy réteg cukorszórás, azt is megkaramellizáljuk, majd még egy réteggel megismételjük ugyanezt. Érvényes ez a creme brulée készítésekor is, minimum 3 réteg cukrot karamellizáljunk a desszertünkre, akkor lesz finoman roppanós és megfelelő vastagságú. S hogy mivel követtem el mindezt? Az öcsémtől kapott kedvenc pink színű szakácsfáklyámmal.:)