2013. április 23., kedd

Köttbullar

Ez nem valami svéd káromkodás, így hívják a húsgolyókat északi barátaink. Csak egy dolgot nem értek: kapható fagyasztva is, de minek? 2 percbe telik összedobni, csak az kerül bele, amit én szeretnék, hogy belekerüljön, és úgy fűszerezem, ahogy én szeretem. A megsütés további 10-15 percbe telik körülbelül, tehát fokozottan nem értem, miért veszik meg az emberek a mélyhűtött verziót...Annyira egyszerű és finom, nagy kedvenceim egyike. Nincs benne semmi ördöngösség, a darált hús fajtáját úgy változtathatjuk, ahogy nekünk tetszik, én fele-fele arányban használok hozzá marha- és sertéshúst. És akkor a legeslegfinomabb, ha vajban pirítjuk meg. Nem margarinban, nem olajban, vajban.



Recept:


  • 50 dkg darált marhahús
  • 50 dkg darált sertéshús
  • 1 fej vöröshagyma
  • 6 evőkanál zsemlemorzsa
  • 2 tojás
  • 1,5 dl tej
  • só, frissen őrölt bors
  • szerecsendió, őrölt szegfűbors, őrölt szegfűszeg (úgy nagyjából fél tk mindegyikből)
A hagymát lereszelem és egy nagy keverőtálban összekeverem a hozzávalókat, fél órát hagyom pihenni. Aztán előveszek egy nagyméretű serpenyőt és úgy 4 evőkanálnyi vajat felforrósítok benne. A húsos masszából nedves kézzel diónyi golyókat formázok és forró vajban pirosra sütöm a külsejüket pár perc alatt nagy lángon, majd átmennek egy kivajazott tepsibe és előmelegített sütőben további 20-25 percet sütöm őket. 

A  serpenyőben visszamaradt vajat semmi esetre se dobjuk ki, tegyük vissza a tűzhelyre, kb. 1 evőkanálnyi lisztet dobjunk rá és öntsük fel 3-4 dl tejszínnel, keverjük simára, forraljuk be. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint mehet bele 1-2 evőkanálnyi szójaszósz is. Jó, tudom és hallom a kérdéseket: a szójaszósz mégis mióta svéd? Semmióta, de én nagyon szeretem és olyan finom pikantériát ad a mártásnak. Ha megsültek a golyók, krumplipürével vagy tepsis krumplival meg áfonyalekvárral tálaljuk és meglocsoljuk a mártással. Isteni és kezdő konyhatündérek is hatalmasat domboríthatnak vele;)